Győzd le a tavaszi fáradtságot!
A fáradtság mély nyomot tud hagyni a családi hétköznapokon. Kevesebb a türelem, kisebb a kedv, nagyobb a fáradtság és a rossz hangulat. Tudd meg, mint tehetsz ellene!
Tavasszal a tavaszi fáradságra, télen a rövid, szürke napokra, nyáron a kánikulára és ősszel az esős időre szoktuk fogni kimerültségünket, kedvetlenségünket. Valóban befolyásolja hangulatunkat és állóképességünket az időjárás, de akaraterővel úrrá tudunk lenni a külső környezeti hatásokon. Adunk néhány ötletet, amivel az egész család feltöltődhet energiával.
1. „Erdőfürdőzés”
Az erdőben töltött idő egyaránt jót tesz a testi és lelki egészségünknek. A fák illata, az erdei patakok csobogása és a fák között átszűrődő napfény nyugtató hatású. Japán kutatók állítják, hogy immunerősítő és stressz-csökkentő hatással bír a rendszeres erdei séta. Nem kell tehát drága wellness hétvégére költeni, hiszen már annyi is elég, hogy hátat fordítunk a városnak, és kivonulunk a természetbe. A hosszabb séta a gyerekek mozgásigényének kihívás, a felnőttek számára pedig kellemes testmozgás.
2. Vitaminbomba
Egy-egy fáradtabb napon nem teszünk jót magunknak, ha az emésztőrendszerünket nehéz ételekkel terheljük le. Ráadásul a fáradság hátterében vitamin- és nyomelemhiány állhat, ezért ajánlatos az ilyen időszakokban több nyers gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani. Kreativitásunkat kiélhetjük egy-egy új saláta kitalálásával, amelynek „színösszeállításával” még a szemünknek is kedveskedhetünk. A gyerekeknek jobb lesz az étvágya, ha játszhatnak az étellel, így őket is bevonhatjuk a vacsora elkészítésébe.
3. Családi rítusok
Adjuk meg tevékenységeinknek az idejét és módját. Étkezésekkor legyen együtt a család, és a közösen töltött időt használjuk arra, hogy kíváncsian meghallgassuk egymást. Figyeljünk arra, hogy mindenki egyforma arányban kapjon szót, és hogy mindenki kifejthesse a véleményét. Ezek az intim pillanatok tartják össze a családot, és ilyenkor töltekezhetünk fel érzelmi élményekkel. Ítélkezés helyett érdeklődve forduljunk a másikhoz, és a problémákat ne evés közben próbáljuk megoldani. Helyette családi kupaktanácsot is tarthatunk, vagy megkérdezhetjük gyermekeinket, ötleteljenek velünk: mit vegyünk a nagymamának születésnapjára, vagy mit csináljunk hétvégén, hova menjünk nyaralni. Akár inspirálhatnak is bennünket. De mindenképpen fontos, hogy csapattagnak érzik magukat a család egységében!
4. Aromaterápiás fürdő
A hétköznapi rohanásban a fürdés ideje, amikor zavartalanul egyedül lehetünk. Ezt az időt szánjuk csak magunkra, a napi kikapcsolódásunkra. Ha a fürdővízbe cseppentünk egy-két csepp aromaterápiás olajt, meggyújtunk egy gyertyát és a kedvenc nyugtató zenénket hallgatjuk, akkor rögtön ünneppé válik a testápolás. Használjuk ki ezt a kellemes időszakot a gondolkodásra, az élményeink feldolgozására, hogy újult erővel álljunk a következő nap kihívásai elé. Hogy teljes legyen a kényeztetés, kérjük meg párunkat, hogy a fürdő végén krémezze be az egész testünket…
cs.á.
További cikkek ebben a témában:
Itt a farsang, áll a bál...
- Herőce – csöröge fánk

Régi húsvétok hangulata. Kicsit megfakult ízek és illatok. Mutass... »
- 3 szuper farsangi jelmez házilag

Vidám hétvégi programnak ajánljuk a házi jelmezkészítést. 4 egysz... »
- Egyszerű farsangi álarcok

Nincs is jobb móka, mint maszkot, álarcot ölteni, más bőrébe bújn... »
- Farsangi jelmezek nagyoknak

A farsang a tél elűzésének és a tavaszvárásnak az ünnepe a néphag... »
Pillangó varázslat
Kapcsolatok titkai
- A kapcsolat 7 apró titka

Ha úgy érzitek, kicsit megkopott a szerelem és már nem a régi a s... »
- Friss egyedülálló szülőként

Kislány korom óta arról álmodtam, hogy felnövők, férjhez megyek, ... »
- Hozzuk vissza a szenvedélyt!

Tanuljunk meg vágyakozni az iránt, ami a miénk – sehol sem lehet ... »
Lépésről lépésre
- Liszt nélküli muffin

Nem csak a liszt érzékenyek és a diétázók kedvence lesz, de minde... »
- Csaba csoda csoki tortája

Ki ne szeretné a csoki tortát? A gyerekeket is bevonhatjuk az elk... »
- Nugátkrémes zabpehelykockák

November kedvenc sütije: A svédországi anyukák és gyerekek kedven... »








