2010. november 21.

 Adventi koszorú készítés

Adventi koszorú nélkül nincs karácsony. Hozzá tartozik a felkészüléshez, a várakozás időszakához. Tudod a történetét?

Ez a szokás a 19.-20. század körül született, azóta jelképe az adventi időszakunknak, amely a karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődik. Az első adventi koszorút vagy inkább annak ősét egy német evangélikus lelkész készítette el úgy, hogy egy felfüggesztett szekérkerékre 23 gyertyát helyezett el, és közülük minden nap egyel többet gyújtott meg karácsonyig.

Ma az adventi koszorút, melyet fenyőágból és egyéb kiegészítőkből készítünk, négy gyertyával díszítjük, melyek mindegyike szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. A gyertyákat vasárnaponként gyújtjuk meg, minden alkalommal, eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.

Emlékszem gyerekkoromban mekkora élményt jelentett, amikor a játszóházban megtanultuk hogyan készíthetünk saját kezűleg adventi koszorút. Amikor hazamentem Anyámnak is megtanítottam, és együtt csináltunk koszorúkat. Gyerekként meglepett, hogy mennyire egyszerűen el lehet készíteni egy koszorút, és mennyivel jobban élvezem így az ünnepet, amikor valóban részt veszek benne. Meghittebb az ünnep, ha az általam készített koszorúk díszítik a lakást.

Gyönyörű adventi koszorúkat lehet vásárolni a virágüzletekben is, de egy koszorú árából otthon kettőt is el tudok készíteni. Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy ennyit áldozzanak rá és a saját munka gyümölcse mégiscsak más.

Okos Anyu tippje:

Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt a lehetőséget, ahol saját kezűleg elkészítheti az adventi koszorúját. Igazán profi és szép alapanyagokból lehet dolgozni, minden szerszám a rendelkezésre áll, és segítséget is nyújtanak az elkészítéshez, rendkívül kedvező áron!
http://www.ugyeskezek.hu/koszorukeszites.html