4 családbarát wellness hotel | Okosanyu
2010. március 17.

 4 családbarát wellness hotel

Fontos, hogy a kikapcsolódás alatt a gyereknek is találjunk megfelelő programot, nekik más lehet az érdeklődésük, mint nekünk.

A legtöbb spa és wellness szálloda már megfelelő körülményeket biztosít a családosoknak. Mindenképpen érdemes utánajárnod, hogy ezekben a wellness hotelekben van-e speciális, kedvezményes családi programcsomag, amely személyre szabott kényeztetést kínál a mamának, a papának és a gyerekeknek.

Amióta sok cég juttatásként üdülési csekket adományoz alkalmazottainak, megnőtt az érdeklődés az ilyen jellegű kikapcsolódásra. Érdemes lefoglalni már most, hisz így kedvünkre válogathatunk az időpontok között. Összegyűjtöttünk pár ötletet azokról a helyekről, ahol nem csak mi, de a gyerek is ki tud kapcsolódni.

Shiraz – Egerszalók

A híres egerszalóki forrás közelében épült a szálló, keleti hangulatával nyugalmat áraszt. Akik Aladinért, Alibabáért vagy Seherezádéért rajonganak, nem fognak csalódni. A gyerekek számára érdekes keleti varázslatú programok sora vár!
Lehetséges családi apartmant foglalnunk. Ez azért is praktikus, mert külön bejárattal is rendelkező összenyitható szoba lehetőséget ad arra, hogy így együtt is legyünk és külön is.
Az aktívabb családoknak a Mátra és a Bükk legszebb pontjait bemutató túrát, szilvásváradi lovas programot szerveznek.
A szokásos wellness programok mellett nagyon sok programot tervez: sárkány és sétarepülés, koronglövészet, paintball, számháború, kincsvadászat, szumó.

http://www.shiraz.hu/ajanlat_csaladok.php

Hotel Európa Fit – Hévíz

Maga Hévíz is egy nagy élmény lehet a gyereknek, családbarát környezetével. A környéken sok érdekesség vár felfedezésre. Maga a hotel rendelkezik egy olyan medencével, ahol a család összes tagja egy térben biztonságosan fürdőzhet. A gyerekek a kisebb vízben élvezhetik a nyár örömeit, a szülők pedig a nádtetővel fedett jakuzziból figyelhetik a gyerekek önfeledt játékát.
A nyári időszakban gazdag és színes gyermekprogramokat, foglalkozásokat tartanak a képzett gyermekanimátorok. Pán Péterrel a szállodában minden nap egy igazi kalandot ígér: szárazföldi, vízi vetélkedők, ügyességi játékok, mesék, kreatív kézműves foglalkozások és ráadásul senki sem lesz felnőtt, az öregség még hírből sem ismert!

www.europafit.hu

Anna Mária Villa – Balatonföldvár

Múltidéző hangulata nagyon kellemes kikapcsolódást ad a nyugalmat kereső családok részére, akik azért szeretik hasznosan eltölteni a szabadságukat. A 7000 nm-es platánfákkal árnyékolt parkban gyermekbarát fa játszótér áll, ami egy zárt terület, tehát nyugodtan szabadon engedhetjük a lurkókat.
A tartalmas programok közt megtalálhatóak a kézműves foglalkozások és a játszóház is. Kipróbálhatják a papírmunkát, szövést, nemezelést, bábozást.
Közös tevékenységet is végezhetünk: csocsó, darts, billiárd, óriás sakk, pingpong, strandröplabda, íjászat, vagy akár a kerékpárkölcsönzőt is igénybe vehetjük.
Gyakran rendeznek házi sportversenyeket, amiben, mint család, közösen tudunk részt venni.

www.amv.hu

Meseszálló - Bőszénfa

A Zselic szívében fekvő szálloda egy igazi varázsvilág. Az ismert párizsi vagy floridai Disneyland pótlásaként bártan ajánlhatjuk. A meseszobák közül magunk választhatjuk ki, hogy melyik a legizgalmasabb. Micimackó, Hófehérke, Lovagvár, Csipkerózsika is megtalálható a kínálatban. A stilizált fabútorok elrepítenek bennünket képzeletünk földjére.
Kint homokozó, fajátékok várják a gyerekeket, de megtalálhatóak a háziállatok is, amik külön élményt jelentenek a kicsiknek.

www.meseszallo.hu

 bodza

 

További cikkek ebben a témában: