Fogmosás, ahogy tanítanunk illik | Okosanyu
2015. május 05.

 Fogmosás, ahogy tanítanunk illik

Egy harapás az almába és felszisszenünk. Ugye nem szeretnénk, hogy gyermekünk is így járjon? Ezért fontos, hogy már a kezdetekkor jól tanítsuk meg a helyes használatot.

Egy felmérés szerint a magyar lakosoknak az európai átlagnál sokkal rosszabb állapotban vannak a fogaik. Már akiknek még meg vannak. Ne hagyjuk, hogy a gyerekeink illetve mi is a szüleink sorsára jussunk.

Íme, néhány tipp, hogy kerülhetjük el ezt az utat.

Az elszíneződött harapásnyom, a rózsaszínné változott fogkrémhab egyértelműen a gyulladás nyoma. A száj elsősorban akkor vérzik, hogy ha a szájban elszaporodtak a káros baktériumok. Idővel ez a fertőzés a fogakon kívül az egész állkapocsra is kiterjedhet. Ez a foggyulladás.
A gyulladás azért veszélyes, mert az álkapocs csontjait is érinti, amelyben a foggyökerek helyet foglalnak, ennek következtében a fogak kilazulnak, és később kihullnak.
Vegyük komolyan a vérző nyomokat!

De mik is a helyes fogmosás tippjei?

A jelszó: Napi 3x3 perc az egészséges fogakért!

1. Fogunkat minden étkezés után mossuk meg, naponta egyszer a lehető legalaposabban.

2. Használjuk a fogunknak megfelelő fogkefét. A legtöbb esetben a lekerekített fejű, közepesen kemény szőrű, rövid fejű a legmegfelelőbb.

3. Fontos, hogy a fogkefét ne nyomjuk rá túl erősen! A túlzott súrolás hatására a fogíny lejjebb csúszhat és az érzékeny fognyak láthatóvá válik. Tehát ha a gyerekeknek azt mondjuk: Alaposan! Akkor emellé mondjuk azt is, hogy ezt nem erősségben fejezzék ki.

4. Először a fogak külső, majd a belső felét tisztítsuk meg körkörös mozdulatokkal, a fogkefe szőre eközben mindig a fogíny felé mutasson.

5. Lényeges, hogy lassan haladjunk előre, minden részen hosszabb ideig időzünk, és különösen alaposan tisztítsuk meg a fogíny alatti részt. Utoljára vegyük rá a rágófelületeket – ha mindezt már begyakoroltuk, három perc alatt elkészülünk a fogmosással!

6. Fogkefénket két – háromhavonta cseréljük, mielőtt a kefe szőre elhajlana. Ez az elektromos fogkefére is vonatkozik. Az elektromos fogkefe saját mozgása megkönnyíti a fogmosást, a hibás használat azonban nagyobb kárt okozhat. Ha biztosra akarunk menni, olyan képszüléket válasszunk, amelyiktől nagy nyomás hatására kikapcsol.

7. Olyan fogkrémet használjunk, amelyik triclosant vagy cink-flouridot tartalmaz. Ezek az anyagok csökkentik a gyulladást, megölik a baktériumokat, és bizonyos mértékig még az állkapocscsontok leépülését is akadályozzák. A habot köpjük ki, ne öblítsünk rá vízzel – akkor keményebb lesz a fogzománc.

8. A fogközöket legjobb naponta fogmosás előtt fogselyemmel ( a nem viaszozott jobban tisztít) vagy – a fogközök nagyságától függően fogpiszkálóval megtisztítani.

9. A szájvíz nem helyettesíti a fogkefét, mivel nem oldja le a fogkövet. Fogmosás után azonban részben megakadályozatja annak újraképződését (ugyanez igaz a szájzuhanyra is!)

Félévente mindenképp nézessük meg a fogakat szakemberrel. A lukas fogakat be kell tömni, akinek fogköve van, pedig szedesse le!

Ezek nem nagy erőfeszítések és cserébe sokáig a saját fogainkkal haraphatunk!

bodza

 

További cikkek ebben a témában: