Betegségek, amelyeken át kell esni?
De vajon ez törvényszerű? A betegségeket mindenképpen el kell kapnunk?
Több orvosi kongresszusok, konferencián elhangzik a fontos válasz: NEM. Nem kell, hogy a gyerek átessen az alapbetegségeken.
Egészségről beszélünk, ha szervezet egésze úgy működig, teszi a dolgát, hogy arról tudomást sem veszünk. Magasabb intellektuális dolgokkal foglalkozhatunk, tanulhatunk, dolgozhatunk, vagy éppen egy szép virágoskertet készíthetünk. Betegség ennek az ellentettje. Amikor a szervezet integritása megbomlik, vagy működésében zavar áll be, külső vagy belső kórok következtében.
Fejlett csecsemőgondozói hálózat (védőnő, gyerekorvos) következtében a csecsemőhalandózás igen alacsony hazánkban. Régen, harminc évvel ezelőtti is még gyakori gyermekbetegségek ellen, ma már védőoltások állnak rendelkezésre, így ezek előfordulása igen ritka (pl.: kanyaró, szamárköhögés, bárányhimlő, rózsahimlő, mumpsz). A veleszületett fejlődési rendellenességeket korán kiszűrik, így ezek korrekciója, műtéti megoldása, még gyerekkorban megtörténik.
A szervezet ellenállását növelni lehet a már kisgyermekkorban elkezdett sportolással. Ezzel nem a versenysportok agyonhajszolását értem, hanem a rendszeres testreszabott mozgást (lehet ez futás, labdajáték, úszás, vagy baráti körben ugróiskolázás). Lényeg a mozgás és a rendszeresség, valamint az egészséges táplálkozás. A gyümölcsökben, zöldségekben gazdag, fehérjékből, szénhidrátokból és zsírokból álló minőségi étrend. Már gyerekkorban meg kell akadályozni az elhízást, ami a későbbiekben számos betegség előidézője lehet (pl.: magas vérnyomás, cukorbetegség, szív és érrendszeri betegségek).
A szív és érrendszeri betegség hazánkban vezető halálok. A magas vérnyomás és a cukorbetegség a testsúly csökkentésével, mozgással, már kevesebb gyógyszerrel is egyensúlyba tartható.
A különböző bakteriális, vírus és gombafertőzések ellen már számos jó gyógyszerrel rendelkezünk, de ezek tudatos és célzott fogyasztása elengedhetetlen. Pontosan a leírásnak megfelelően kell őket alkalmazni, mert különben óriási károk előidézői lehetünk. A kórokozok ugyanis tanulékonyak, az antibiotikumokkal szemben ellenálló törzseket fejlesztenek ki. Így a kutató mikrobiológusoknak, újabb és újabb széles spektrumú antibiotikumot kell létrehozniuk, hogy azok ismét hatékonyak legyenek. Valóságos versenyfutás ez!
És, hogy a korokozó betegséget okoz-e, ez nagyban függ a szervezet ellenálló képességén, immunrendszerén. Külső okokra túlérzékenységi reakció az allergia ( pl.: virág pollen, állati szőr, por). Az allergia elleni küzdelem nehezebb, de tudatos környezet alakítással (pl.: parlagfű irtás, tiszta pormentes lakás) csökkenthetjük a tüneteket.
Egészséges életmóddal, minőségi táplálkozással, mozgással, mi magunk tehetünk legtöbbet a betegségek megelőzésében. Fontos a káros szenvedélyek mellőzése (dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, kábítószer használata). Rejtett betegségek kiszűrésére időszakos vizsgálatokat szerveznek (tüdőszűrés, nőgyógyászati, szív és érrendszeri betegségek). Éjünk vele! Ezek ingyenesek és számos későbbi bajt előzhetünk meg.
Tehát többnyire rajtunk múlik, hogy egészségesen éljük e az életünket, vagy betegen.
Nem elhanyagolható a szerető, elfogadó családi, baráti környezet sem. Ennek szerepe legalább olyan fontos, mint bármely más védelem a betegségekkel szemben.
Laluna
További cikkek ebben a témában:
Gyerek-percek
- Nem szereti az iskolát! Mit tegyek?

Annyiszor halljuk: „Anyu, nem akarok iskolába menni!” Csak nincs ... »
- A televízió: engedjük vagy tiltsuk?

Sokféle vélemény létezik a tévé és a gyerek kapcsolatáról. Csoda ... »
- Milyen a „jól nevelt” gyerek?

Mindenki másként neveli és mindenki számára mást jelent a jól nev... »
- Tini irodalomról anyuknak

Mit olvasnak ezek a „mai fiatalok”? Milyenek a kortárs ifjúsági r... »
Pillangó varázslat
Kapcsolatok titkai
- A kapcsolat 7 apró titka

Ha úgy érzitek, kicsit megkopott a szerelem és már nem a régi a s... »
- Friss egyedülálló szülőként

Kislány korom óta arról álmodtam, hogy felnövők, férjhez megyek, ... »
- Hozzuk vissza a szenvedélyt!

Tanuljunk meg vágyakozni az iránt, ami a miénk – sehol sem lehet ... »
Lépésről lépésre
- Liszt nélküli muffin

Nem csak a liszt érzékenyek és a diétázók kedvence lesz, de minde... »
- Csaba csoda csoki tortája

Ki ne szeretné a csoki tortát? A gyerekeket is bevonhatjuk az elk... »
- Nugátkrémes zabpehelykockák

November kedvenc sütije: A svédországi anyukák és gyerekek kedven... »








