Mit jelent a kompetencia alapú oktatás? | Okosanyu
2016. október 04.

 Mit jelent a kompetencia alapú oktatás?

Gyakran találkozunk olyan oktatással kapcsolatos fogalmakkal, aminek jelentésével csak részben, vagy egyáltalán nem vagyunk tisztában.

„A kompetenciát úgy kell tekinteni, mint olyan általános képességet, amely a tudáson, a tapasztalaton, az értékeken és a diszpozíciókon alapszik, és amelyet egy adott személy tanulás során fejleszt ki magában.” (Coolahan)

A kompetencia alapú oktatásnak az a célja, hogy gyermekeink a mindennapi életben hasznosítható és alkalmazható tudással rendelkezzenek. Közel egy évtizede került a közbeszédbe ez a fogalom, amióta a PISA-sokk szembesített minket azzal, hogy a közoktatásból kikerülő tanulók nagy része a mindennapi élethez, a továbbtanuláshoz vagy a munkába álláshoz szükséges alapvető ismereteknek nincs birtokában.

Hazánkban a nemzetközi PISA felmérésre 2000-ben került először sor, amelyen 32 ország negyedmillió 15 éves diákja vett részt. Számos országban megkérdőjeleződött az oktatás eredményessége, de Magyarország a nemzetközi átlaggal összehasonlítva is nagyon rosszul szerepelt.

 

A kudarc

Az olvasás-szövegértés terén az országokban a diákok 12 százaléka teljesített nagyon gyengén, nálunk pedig 23 százalék. Ők funkcionális analfabétáknak tekinthetők. A matematikai pontszámok alapján szintén a nemzetközi átlag alatt teljesítettek a magyar diákok. Ez azért meglepő, mert a diákolimpiákon és nemzetközi versenyeken sikeresen szoktunk szerepelni. Az ellentmondást az okozza, hogy a versenyekre az elit intézmények kiemelkedő tanulói jutnak el, és ahhoz kevesen vannak, hogy a magyar átlagot felhozzák.

Változtatások

Azóta elkezdődött az oktatásban a hangsúlyok megváltoztatása. A tanár központú ismeretátadó órák helyett a diákok kíváncsiságára és aktivitására építő tapasztalatszerző és problémamegoldó módszerek kerültek előtérbe. 2007-ben a Nemzeti Alaptantervbe bekerültek a fejlesztendő kulcskompetenciák (anyanyelvi, idegen nyelvi, matematikai, természettudományos, digitális, önálló ismeretszerzés, szociális, vállalkozói és esztétikai), változtattak a tananyagon és bizonyos tantárgyak óraszámain.

Hol maradtunk le?

Ez lenne a reform? Csak erre a felismerésre volt szüksége a magyar közoktatásnak? Már a felvilágosodás idején megfogalmazta Rousseau ezeket az alapelveket, és hozzánk csak most jutottak el ezek a gondolatok? A válasz természetesen mindhárom kérdésre: nem.
Sok oka van annak, hogy a magyar diákok lemaradtak a nemzetközi versenyben. A rendszerváltás után óriási különbségek alakultak ki a diákok között akár egy osztályon belül, nem is beszélve az elit és a szakmunkás iskolák közötti tudásdeficitről.
Nemcsak anyagi értelemben nőtt meg a társadalmi rétegek közötti szakadék, hanem kulturálisan is. Nem háríthatjuk a felelősséget kizárólag az alulfizetett és tekintélyt vesztett pedagógusokra, akikkel szemben joggal vagy jogtalanul megingott a bizalmunk.

Az egész társadalom számára fontos, hogy a kiugróan jól illetve rosszul teljesítő diákok eredményei közelítsenek egymáshoz, és az átlagos tanulók az elfogadható szint felett legyenek. Ahhoz viszont több minisztérium, szervezet összehangolt munkája kellene, átgondolt célokkal, programokkal és társadalmi támogatottsággal. A jól csengő esélyegyenlőség megteremtése annak is érdeke, akinek a jóléthez szükséges javak biztosítottak.

cs.á.

 

További cikkek ebben a témában: