2010. június 09.

 Kötelező olvasmányokról szülőknek

Hogyan könnyíthetjük meg a kötelező olvasmányok feldolgozását szülőként?

Értő olvasóvá válik-e a gyerek, ha segítünk neki? Mit tegyünk, ha nem szeret olvasni? Engedjük-e, hogy megnézze a filmes feldolgozásokat?

Gyerekszemmel

Még ma is emlékszem, hogyan készítettük negyedikben az első olvasónaplóm a Tüskevárról. Este, mikor már a fáradtságtól kimerülten feladtam a reményt, hogy másnapra elkészüljön a következő fejezet leírása, jött a családi összefogás. Anyu felolvasott, nekem össze kellett foglalni a tartalmat, közösen kiemeltük a lényeget, aztán a nővérem rajzolt egy illusztrációt.
Én szerettem olvasni, becsülettel el is olvastam mindent, de a kötelező olvasmány nem kötött le és semmi kedvem nem volt leírni a tartalmát. Ráadásul az iskolai olvasmányok mindig tele voltak számomra ismeretlen szavakkal. Igazságtalannak éreztem, hogy aki nem olvasta el a regényt, az is meg tudta írni a dolgozatot ötösre.
Most az én lányom jön hozzám ugyanazzal a kötelező olvasmánnyal, mint amit én is olvastam. Megpróbálom félretenni a közoktatásról alkotott kritikámat - hogy lehet az, hogy ebben a gyorsan változó világban csak a kötelező olvasmányok jegyzéke marad változatlan – és átsegíteni lányomat ezen az akadályon.

Felnőtt módszeresség

Az alsós gyereknek ijesztően soknak tűnik a felnőtteknek rövidnek tűnő kisregény is. Én a felidézett élmény elkerülése miatt időben leültem a lányommal tervet készíteni. Kiszámoltuk, hogy a rendelkezésre álló időben egy nap alatt, mennyit kell olvasnia. Tele tettük a könyvet színes post-ittel, amit a lányom nagyon élvezett. Igyekeztem fejezetek alapján felosztani a könyvet, hogy könnyebb legyen az olvasónaplót vezetni.

Én napról-napra úgy ellenőriztem, hogy sikerült-e teljesíteni a vállalást, hogy megkértem, mesélje el a történetet. Aztán én felolvastam neki újból a részt, amit ő napközben megismert. Erre nekem is szükségem volt, hogy tudjam mi történt az adott részben és a lányom is biztonságban érezte magát, ha nem sikerült véletlenül a végére érni a fejezetnek.

Segítettem neki kiemelni a fontos cselekménymozzanatokat és megbeszéltük a szereplők jellemét. Nem volt könnyű, mert az én lányom hajlamos elveszni a részletekben és minden lényegtelen eseményt meg akart jegyezni. Én nagyon türelmesen mindig megvártam, ő hogyan írja le saját szavaival az eseményeket, csak utána kérdeztem rá az ok-okozati összefüggésekre. A megbeszélés alapján ő leírta a fejezet tartalmát egy papírra, én kijavítottam, ami aztán bekerült az olvasónaplóba.
Itt még nem volt vége a napnak, hiszen kedvet kellett csinálnom a következő fejezet elolvasásához is. Lefekvés előtt közösen felidéztük a kedvenc részeinket, és megpróbáltuk kitalálni a történet folytatását. A szereplőket úgy próbáltam közelebb vinni hozzá, hogy a környezetében kerestem a karakterekhez hasonló embereket, akiket ismerünk. A végén egész jól szórakoztunk, és bennem is feloldódott a múltbéli trauma. Miután végeztünk, jutalomból megnéztük a filmet is.

Segítő kérdések:

Mi tetszett / nem tetszett a történetben?
Melyik szereplő gondolkodása áll hozzád legközelebb?
Mi a véleményed a befejezésről?
Miért cselekedett a szereplő úgy, ahogy?

 

További cikkek ebben a témában:

• Az anyák újévi fogadalmai »
• A kövérség mint lelki sérülés »
• Az öt legjobb gyereknevelési könyv »
• 6 hasznos tipp: Mi legyen a fa alatt? »
• Vigyük be a tavaszt! »
• Táborok gyerekeknek »