A gyerekszoba átalakítása
Új korszak jön a gyerek életében: gyorsan elszalad az első három év, aztán az ovi, suli, kamaszkor. Melyik korban mire figyeljünk? Az iskolakezdésre mit javasolunk?
A gyerekkor igényei
A gyerekek sokat változnak az első néhány évben, így a gyerekszobákat három-négy évente átalakíthatjuk. Az újszülötteknek szükségük van az anya közelségére, így a szülők intimitásra való igénye határozza meg, hogy kap-e külön szobát a baba, vagy sem. Három éves korban a gyerek már szeretné, hogy legyen egy külön „kuckója”, ahol elbújhat egyedül vagy a testvérével a felügyelet elől.
Az ovis kor
Az óvodás korú gyerekek nagyrész még a földön játszanak, és a méretükhöz igazodó bútorok közt érzik magukat biztonságban. Elsődleges szempont, hogy a gyerek biztonságban legyen:
• a konnektoron jó, ha van takarólemez
• az ablak elé ne tegyünk se széket, se asztalt
• fűtőtesteken legyen takarórács
• a bútoroknál a stabilitásra kell figyelni, és kerüljük az üvegfelületeket.
Ebben a korban még kevés bútorra van szükség a szobában, és praktikusság szempontjából kombinálható darabokat szerezzünk be. Ne zsúfoljuk tele bútorral és színes tárgyakkal a szobát, mert a túl sok inger zavarja a nyugodt pihenést. A testvérek nyugodtan kaphatnak egy szobát, hiszen egymás társasága megnyugtatja őket a sötétben. Ne vessünk be indirekt hangulatvilágítást sem, hogy a tárgyak mindig egyértelműen felismerhetők legyenek. Érdemes egy szabad falfelületet kialakítani, ahol a gyerek kiélheti a falra való alkotás vágyát.
Az iskolás gyerek
Az iskolába lépésnél a megváltozott igények miatt át kell alakítani a gyerekszobát. A szobán belül alakítsunk ki a tanuláshoz, a pihenéshez és a játékhoz külön tereket. A különböző funkciókat ellátó részeket próbáljuk meg a színekkel és térelválasztókkal megkülönböztetni.
A gyerekkel egyeztessük a színeket, elsősorban az ő ízlését tükrözze vissza a szoba.
Új bútorok kerülnek a szobába, hiszen szükség van íróasztalra a hozzá tartozó székkel és a könyveknek előbb-utóbb könyvespolc is kell. A szék magassága legyen állítható, a hátat pedig kényelmesen támassza meg. Az íróasztalt az ablak közelébe helyezzük el: jobbkezes a gyerek esetében lehetőségesekhez mérten a természetes fény balról érkezzen az asztalra. Az íróasztallámpa elhelyezésénél is erre figyeljünk oda, a vezetékét pedig biztonságosan rögzítsük, hogy ne lehessen megbotlani benne. Az asztalra lehetőleg ne kerüljön fölösleges tárgy, mert azok könnyen elvonják a tanulásról a figyelmet. Sok gyerek szeret gyűjtögetni, így az íróasztal fölé a falra tehetünk egy parafa táblát, ahol megmutathatja a büszkeségeit.
Egyéb bútoroknál az egyszerűség, variálhatóság és a lemoshatóság szempontjait érdemes követni. Praktikusak az összecsukható, tárolásra is szolgáló többfunkciós darabok, amelyek kevés helyet foglalnak el. A gyereknek ebben a korban szüksége van saját tároló helyre, szekrényre vagy polcra, ahol elrejtheti a titkos kincseit. Nem érdemes túl sok és drága bútort és kiegészítőt venni. Engedjük a gyereknek, hogy maga találja ki a dekorációt. Tanítsuk meg nekik, hogyan tartsanak rendet a saját szobájukban, hiszen az innentől ő felelősségük.
A kamaszkor
A kamaszkor a legnehezebb időszak, így a testvéreket érdemes külön szobába költöztetni. A kamaszoknak egyre nagyobb a függetlenségi vágyuk, így nem engedik, hogy beleszóljunk a szoba kialakításába. Engedjük, hogy elmondják a véleményüket, és mi is mondjuk el a miénket, de a kritikánkat inkább tartsuk meg magunknak. Ebben a korban nagyon érzékenyek a rosszalló bírálatokra. Ekkor kezdik kikísérletezni a saját, egyéni stílusukat, ami még sokat fog változni addig, amíg meg nem találják a felnőttkor személyiségükhöz illőt. Jobb, ha mi a háttérből megfigyelőként követjük a bútorok áttologatását, a falra kerülő poszterek kavalkádját. Legyünk egy biztos pont az életükben, ahová fordulhatnak, ha szükségük van ránk.
Cs Á
További cikkek ebben a témában:
Gyerek-percek
- Nem szereti az iskolát! Mit tegyek?

Annyiszor halljuk: „Anyu, nem akarok iskolába menni!” Csak nincs ... »
- A televízió: engedjük vagy tiltsuk?

Sokféle vélemény létezik a tévé és a gyerek kapcsolatáról. Csoda ... »
- Milyen a „jól nevelt” gyerek?

Mindenki másként neveli és mindenki számára mást jelent a jól nev... »
- Tini irodalomról anyuknak

Mit olvasnak ezek a „mai fiatalok”? Milyenek a kortárs ifjúsági r... »
Pillangó varázslat
Kapcsolatok titkai
- A kapcsolat 7 apró titka

Ha úgy érzitek, kicsit megkopott a szerelem és már nem a régi a s... »
- Friss egyedülálló szülőként

Kislány korom óta arról álmodtam, hogy felnövők, férjhez megyek, ... »
- Hozzuk vissza a szenvedélyt!

Tanuljunk meg vágyakozni az iránt, ami a miénk – sehol sem lehet ... »
Lépésről lépésre
- Liszt nélküli muffin

Nem csak a liszt érzékenyek és a diétázók kedvence lesz, de minde... »
- Csaba csoda csoki tortája

Ki ne szeretné a csoki tortát? A gyerekeket is bevonhatjuk az elk... »
- Nugátkrémes zabpehelykockák

November kedvenc sütije: A svédországi anyukák és gyerekek kedven... »








