Neveljünk zsenit! Neveljünk zsenit?

 … avagy tényleg rajtunk múlik, hogy miből lesz a cserebogár?

Egyre többször olvashatunk arról, hogy egy-egy híresség milyen csoda képzési intézménybe íratta gyermekét, ahol speciális módszerekkel, tökéletesen felszerelt körülmények között szakképzett emberek arra törekszenek, hogy a gyermekből zsenit neveljenek. Ki ne hallott volna - hogy csak egy példát említsek - Tom Cruise gyermekéről, aki már most több nyelvet tanul, táncol, zenél és egyéb készségeit is profik fejlesztik - gyakorlatilag a nap 24 órájában.

Persze ilyenkor azt gondoljuk magunkban, hogy könnyű annak, aki megteheti. Pedig ez egyáltalán nincs így: ha nem is zsenit, de a rendelkezésére álló eszköztárat megfelelően és a lehetőségekhez képest maximálisan használó gyermeket nem csak drága intézmények képezhetnek, hanem egy kis odafigyeléssel mi magunk is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy gyermekünket már a korai fejlődési szakaszban a megfelelő módon és a megfelelő ingerek érjék.

Nem szeretném elvitatni a képzett szakemberek fontosságát, de lássuk be, hogy amikor otthon gondtalanul gyöngyöt fűzünk, valójában a kicsik finom motorikus mozgását, koordinációját fejlesztjük anélkül, hogy ezt valójában tudnánk.

A legfontosabb alapelv, hogy mindig a gyermek életkorának és fejlettségi állapotának megfelelő készségek fejlesztésére koncentráljunk. Soha ne akarjunk olyasmit ráerőltetni, ami túl nagy kihívás, mert a kudarcok nem segítik a fejlődést, sőt!

Szintén fontos, hogy ne felejtsük el: még ha tudatosan is, de mégiscsak a saját gyermekünket neveljük továbbra is, nem pedig kiképzőtábort indítunk, ahol mindig és minden a feladatokról szól. Az igazán tökéletes feladat az, amelyet sem a gyerek, sem pedig mi magunk nem érzünk annak. Az együtt töltött idő önmagában terápiás hatású, a gyermekre irányuló, megosztatlan figyelem pedig a pszichés fejlődéshez ad szilárd bázist. Soha nem kételkedjünk saját magunkban, hogy valamit helyesen csinálunk-e vagy sem, mert a mi feszültségünk óhatatlanul átragad a kicsire, s a jó szándék ellenére sem érünk el pozitív eredményt.

A foglalkozás során kerüljük a háttérzajokat, ne menjen a tévé, számítógép vagy rádió. A tévé – még ha gyermekműsorról van is szó - semmiképpen sem tekinthető amúgy sem fejlesztő hatásúnak, hiszen nem igényel interakciót, a képi világa gyorsan változó és intenzív, ezt pedig nem minden gyerek képes megfelelően feldolgozni, egy idő után pedig az erőteljes ingerekre már nem is érkezik adekvát válasz: a gyerek csak ül és bámulja a képernyőt. A tévé nem mumus, de nem is helyettesíthet minket, még ha néha fáradtan épp ettől az eszköztől remélnénk, hogy lekösse csemeténket.

Ha bizonytalannak érezzük magunkat, érdemes szakember segítségét kérni, különösen, ha esetlegesen hiányosságot vélünk felfedezni gyermekünk fejlődésében egy-egy területen. Lehet, hogy a hiányosság a valóságban csak túl korai elvárás, s az adott életszakaszban azt még nem is kellene produkálnia az apróságnak. Igyekezzünk távol tartani magunkat a családi legendáriumból ismert történetek hatásától, melyben olyasmik szerepelhetnek, mint hogy apa már tíz hónaposan rajzolt vagy kapaszkodás nélkül futott. Ne felejtsük el, hogy minden fejlődési fázis megalapoz valamit a jövőre vonatkozóan, átugrásuk, erőltetett kihagyásuk a későbbiekben nagyobb kárt okozhat, mintha játékosan erősítjük az adott mozgássort az érintett fejlődési szakaszban.

A megfelelő fizikai fejlődéshez elengedhetetlen a mozgás, lehetőség szerint a szabadlevegőn, még inkább olyan helyen, ahol a levegő ólomkoncentrációja és szennyezettsége alacsony. Igyekezzünk minél többször kiszabadulni a városból, kiránduljunk, vagy csak piknikezzünk a szabadban. Nem is gondolnánk, de már az egyenetlen felületen - mint amilyen egy erdei tisztás - való járással is fejleszthetjük a gyermek koordinációját, javíthatjuk egyensúlyérzékét.  

Figyeljünk a megfelelő fényre, hőmérsékletre és napszakra. Természetes, hogy egy sötétebb időszakban vagy nagyobb hőségben a kicsik aktivitása is csökken, mint ahogy az időjárás változásaira is reagálnak, csak még nem tudják olyan szépen kifejezni magukat, hogy éppen mitől nyűgösebbek vagy esetlenebbek, mint mi, felnőttek. Ha nekünk "front van", nekik is lehet. Legyünk türelmesek és a nem rendszeresen ismétlődő viselkedési anomáliákon könnyedén lépjünk túl, ne akarjunk minden másodpercben rendet tartani.

Élvezzük az együtt zenélés örömét, a boltban megvásárolható, gyermekeknek készülő hanganyagokat lehetőség szerint együtt mozgással, hangszerhasználattal tegyük élvezetesebbé és hatásosabbá is. Hangszereket pedig mi magunk is gyárthatunk akár egy üres műanyag flakonból, amelybe babot vagy borsót teszünk, de ugyanígy működőképes a gyermekkorunkból talán még felrémlő fakanál-fedő dobszerelés is.

Ne mondjunk le a festésről, rajzolásról csak azért, mert ilyenkor a lakás könnyebben válhat a nagy művészkedés áldozatává, inkább gondoskodjunk a megfelelő védelemről akár lépésálló fólia átmeneti leterítésével. A maszatolástól az első emberábrázolásig vezető ösvény csupa örömmel és érdekességgel van kirakva, nem csak gyermekünkről, hanem saját magunkról is tanulhatunk közben. A képek tartalmát beszéljük meg, kérdezzünk, mutassunk érdeklődést és dicsérjük az inventív képi megoldásokat vagy a jó vonalvezetést. Soha ne hivatkozzunk arra, hogy "nem tudunk rajzolni", hiszen valójában a gyermekünk sem tud, a mi segítségünkkel szeretné felfedezni a saját képességeit.

Ne féljünk tanulni és olvasni, de ne akarjunk tudományos fokozatot szerezni sem gyermeknevelésből: a kiegyensúlyozott családi környezet a gyermekünk számára a legjobb táptalaj, amelyből táplálkozhat, ne mérgezzük ezt meg azzal, hogy folyton a könyvet bújjuk: hogyan kellene jól csinálni.

Mi anyák ösztönösen jól csináljuk. Egy kis segítséggel és odafigyeléssel pedig csinálhatjuk még jobban. Még ha történetesen nem is Tom Cruise-hoz mentünk feleségül.

Németh Réka

Hozzászólások (3)