Mesés kalandozás a gödöllői kastélyban
Marci az oka mindennek. Mármint a kisfiam, Reményi Márton, aki miatt tavaly ősszel, suli után, a játszótéren ülve belekezdtem a gödöllői kastély mesekönyvesítésébe.
Marci első hivatalos, ovis kastélylátogatása döbbentett rá ugyanis, hogy a kastélyos ismereteinket mennyivel másképpen kell a gyerekeknek izgalmassá, élvezetessé tenni. A terv az volt, hogy ha egy hiteles és szerethető szemtanú, Herceg Egérváry Elemér történetébe csomagolom mindazt, ami egy gyerek számára is érdekes lehet a kastély történetéről, Erzsébet királyné gödöllői mindennapjairól, akkor nem csak a kicsik, de talán a felnőtte(bbe)k is szívesen veszik majd kézbe a helyenként csak hangos röhögéssel olvasható mesét. Marci az ötleteivel szerzőtársként is beszállt a projektbe és konzulensként is jól működött, amikor már Ferenc Tamás egri festőművész illusztrációit teregettem mindenütt…
A mese már munka közben nagy rajongótáborra tett szert: a kollégák lelkesen várták az újabb részleteket, és segítettek finomítani minden apró mozzanatot. A kész könyv rangos szakmai elismerést, Múzeumpedagógiai Nívódíjat kapott nemrég. De talán ennél is fontosabb, hogy az olvasók nagyon megszerették az egerünket: ovisoktól, szülőktől, nagyszülőktől kapunk visszajelzéseket: van, aki már kifejezetten a mesekönyv miatt lett kíváncsi a kastélyra. Nekik találtuk ki az Elemér-túrát, amelynek során pincétől a padlásig járjuk végig a mese helyszíneit, s Elemér padlásablakát is szívesen megmutatjuk…
Herceg Egérváry Elemér naplója
A gödöllői kastély 1867 és 1918 közötti történetét „királyi időszaknak” szokták nevezni. Erzsébet királyné és I. Ferenc József ekkoriban sokszor megfordult itt, hogy idejét pihenéssel, vadászattal, udvari bálokkal töltse.
Kevesen tudják azonban, hogy ugyanekkor a kastély állandó lakója volt herceg Egérváry Elemér, aki meglehetősen sajátos – mintegy 6,4 cm magas – nézőpontból rögzítette napló-jába a kastély mindennapjait.
A nemrégiben előkerült, páratlanul értékes dokumentum 7-12 éveseknek, kicsit még ennél is nagyobbaknak, valamint szüleiknek tartogat izgalmas, eddig még soha nem publikált újdon-ságokat a gödöllői kastélyról.
Faludi Ildikó
muzeológus
Gödöllői Királyi Kastély Múzeum
Hozzászólások (1)
Ha hozzá szeretnél szólni, kérlek először regisztrálj, így a felhasználó neveddel fog megjelenni a véleményed.
További cikkek ebben a témában:
Itt a farsang, áll a bál...
- Herőce – csöröge fánk

Régi húsvétok hangulata. Kicsit megfakult ízek és illatok. Mutass... »
- 3 szuper farsangi jelmez házilag

Vidám hétvégi programnak ajánljuk a házi jelmezkészítést. 4 egysz... »
- Egyszerű farsangi álarcok

Nincs is jobb móka, mint maszkot, álarcot ölteni, más bőrébe bújn... »
- Farsangi jelmezek nagyoknak

A farsang a tél elűzésének és a tavaszvárásnak az ünnepe a néphag... »
Pillangó varázslat
Kapcsolatok titkai
- A kapcsolat 7 apró titka

Ha úgy érzitek, kicsit megkopott a szerelem és már nem a régi a s... »
- Friss egyedülálló szülőként

Kislány korom óta arról álmodtam, hogy felnövők, férjhez megyek, ... »
- Hozzuk vissza a szenvedélyt!

Tanuljunk meg vágyakozni az iránt, ami a miénk – sehol sem lehet ... »
Lépésről lépésre
- Liszt nélküli muffin

Nem csak a liszt érzékenyek és a diétázók kedvence lesz, de minde... »
- Csaba csoda csoki tortája

Ki ne szeretné a csoki tortát? A gyerekeket is bevonhatjuk az elk... »
- Nugátkrémes zabpehelykockák

November kedvenc sütije: A svédországi anyukák és gyerekek kedven... »








