A kívánságok éjszakája
Hálózsák és csillagos ég. Ma érdemes hajnalig fent maradni, mert ekkor lehet látni a legtöbb hullócsillagot az égen a Perseida meteorrajból.
A meteorok az év folyamán rendszeres látogatói csillagos egünknek, de kiemelkedik közülük a nyár nagy meteorzápora, amely kitörésének maximuma augusztus 12-e éjszaka várható. Ekkor óránként akár 70 felvillanást is észlelhetünk az égbolton. Izgalmas és nem hétköznapi program lehet, az egész család számára.
A népnyelvben hullócsillagokként említett meteorok a valóságban az űrben keringő kő- és porszemcsék, amelyek bolygónk légkörébe érve fényjelenség kíséretében felizzanak és elégnek. Gyakran rajokba társulva keringenek, és keresztezik a Föld légkörét. A raj az elnevezését arról a pontról kapja, amelyből az égen látszólag sugárirányban kiindulnak. A nagy augusztusi meteorraj égi központja (radiánsa) a Perseus csillagképben található, így Perseida-meteorokként hívjuk őket.
Jórészt tiszta égbolt várható a nagy meteornap estéjén
A Perseidák ez évi kitörése 12-e este 20 órától másnap 9 óráig várható az előrejelzések alapján – a prognózisban mindig számolnunk kell egy kis bizonytalansággal. Érdemes hajnalig fent maradnunk, ugyanis – az elmúlt évek tapasztalatai szerint – ekkor izzanak fel a leglátványosabbak. Újhold után leszünk majd két nappal, így a holdfény nem fogja elnyomni a halványabb meteorok fényét sem. A radiáns északkeleti irányban kel: onnan látszanak majd kiindulni a meteorok, de bármely irányban elcsíphetünk egyet-egyet.
Megfigyelési tanácsok
A meteorok megfigyelése szabad szemmel végezhető tevékenység – írja az [origo] Tudomány rovata a csillaghullásról. Optikai segédeszköz nem kell hozzá, azonban a sötét, zavaró fényektől mentes égbolt fontos tényező. Míg kivilágított nagyvárosokból hosszú órák alatt is csak egy-két meteort láthatunk, sötét ég alól ugyanekkor több tucat hullócsillagot pillanthatunk meg. Próbáljunk tehát minél messzebb kerülni a zavaró fényforrásoktól.
A Perseidák gyors, útjuk mentén zöldes-kékes nyomot hagyó meteorok. Nyomuk akár 1-2 másodpercen át is látható marad. Ez a maradandó nyom részben a felizzott test elporladásából származik, részben az ionizált levegő marad elég forró a sugárzáshoz a hullócsillag útja mentén. Ritkán a felsőlégköri szelek hatása is megfigyelhető, amelyek elfújva a meteornyomot, látványosan eltorzítják azt. A legszebb látványt természetesen a legfényesebb meteorok adják, amelyeket külön névvel is illetnek: ezek a Vénusznál is fényesebb tűzgömbök. A Perseidák csillaghullása során több tűzgömb is várható, amelyek közül a legszebbek robbanásukkor bevilágíthatják az éjszakai égboltot.
Forrás: www.site-e.hu
Hozzászólások (3)
én azon szoktam elgondolkodni, hogy a horoszkópok 'alapjellemzéseiben' - melyik jegyre milyen tulajdonságok jellemzők és a hullócsillag = kívánság-dologban többnyire még a legelszántabb racionalisták is hisznek :)
Rakd tele a mikulás zsákját és nyer meg!http://mikulas.aegondirekt.hu/?ref=931l3d
Ha hozzá szeretnél szólni, kérlek először regisztrálj, így a felhasználó neveddel fog megjelenni a véleményed.
További cikkek ebben a témában:
Gyerek-percek
- Nem szereti az iskolát! Mit tegyek?

Annyiszor halljuk: „Anyu, nem akarok iskolába menni!” Csak nincs ... »
- A televízió: engedjük vagy tiltsuk?

Sokféle vélemény létezik a tévé és a gyerek kapcsolatáról. Csoda ... »
- Milyen a „jól nevelt” gyerek?

Mindenki másként neveli és mindenki számára mást jelent a jól nev... »
- Tini irodalomról anyuknak

Mit olvasnak ezek a „mai fiatalok”? Milyenek a kortárs ifjúsági r... »
Pillangó varázslat
Kapcsolatok titkai
- A kapcsolat 7 apró titka

Ha úgy érzitek, kicsit megkopott a szerelem és már nem a régi a s... »
- Friss egyedülálló szülőként

Kislány korom óta arról álmodtam, hogy felnövők, férjhez megyek, ... »
- Hozzuk vissza a szenvedélyt!

Tanuljunk meg vágyakozni az iránt, ami a miénk – sehol sem lehet ... »
Lépésről lépésre
- Liszt nélküli muffin

Nem csak a liszt érzékenyek és a diétázók kedvence lesz, de minde... »
- Csaba csoda csoki tortája

Ki ne szeretné a csoki tortát? A gyerekeket is bevonhatjuk az elk... »
- Nugátkrémes zabpehelykockák

November kedvenc sütije: A svédországi anyukák és gyerekek kedven... »








